Vörösróka

Anglia meseország: öltönyben járnak az urak, meseautókkal, melyekben jobboldalt a kormány Ott nem veszett a róka, ezért nem félnek tőle. Beengedik őket városaikba az angolok. A mi Vörösrókánk körbejárja a szavakat. Sorozatosan. Megvizsgálja, mit mikor, hogyan mondunk, hogyan mondja a nyelv: hétköznap, dalban, versben, ünnepnap. A nyelvvé, a szóvá válik, nézi, mi történik vele, A végtelenségig hajlítja a világot, de mégis a ráció a határa. Kitapintja a nyelv mesterségesen márkává tett, márkává érett szavait. Ne hallgassuk, inkább nézzük a képeket. A vöröseket, a fehéreket, a feketéket. A mi Vörösrókánk körbejárja a családot, illetve Apát és Dédit. Nem akar mindenre figyelni, de amire ránéz, abban teljesség bomlik ki. Miközben magasra emeli, meg is semmisíti azt, amiről ír. (Balogh Endre)

A Róka bevisz az erdőbe. A mesebelibe. Az ágy alá, a homályos szív fölé. Ravaszul mosolyog a rímhatáron, de máshogy ravasz, mint képzelné az ember. A máshogy nála igazi szervező közép. Ritmusa van, saját, öntörvényű. Vájt fül kell hozzá, meg arányérzék. Nyelve sűrű, mint egy egzotikus kávé. Szókincse még Adyt is provokálja. Tükröt tart bárki elé, és annak a bárkinek vörös lesz a haja, összezavarodik, hogy ki is ő valójában, s mire rájön a válaszra, kikészül. A pontosságtól. Pontosan. Ugye, mindenki volt
már kiszolgáltatott? Ugye, volt már mindenki Natalie? Szinte minden sora hatalmas téttel dolgozik. Meddig képes elmenni az olvasó a megértéshez? Hajlandó-e egy kicsit szétszedni, netán feláldozni magát? E költészet és kötet sajátja, hogy egy ciklusban annyi kép, ötlet, nyelvi lelemény van mozgásban, amennyit mostanság két-három kötetben szoktak megmutatni. Itt a Posztmodern Ady! Másképp gondolkodóknak kötelező olvasmány! (Sopotnik Zoltán)